Pénzkeresésre fogják használni Diogo Jota arcát

A júliusi tragédia ellenére ott lesz a Premier League hivatalos játékoskártyái közt Diogo Jota, a Liverpool elhunyt támadójának képmása is – derült ki a The Athletic beszámolójából.

A Premier League 2025–2026-os szezonjára készült hivatalos gyűjtőkártyák augusztus 7-én jelennek meg az Egyesült Királyságban, az időközben elhunyt Diogo Jota arcmása pedig ugyancsak ott lesz a kártyák között – annak ellenére, hogy tragikus körülmények közt életét vesztette.

 portugál csatár és testvére, André Silva július 3-án hunyt el egy közlekedési balesetben a spanyolországi Zamora tartományban. Halála azonban nem befolyásolta a Topps által készített hivatalos Premier League-kártyák megjelenését. Mint a cég közleményéből kiderült, a gyártási folyamat hónapokkal korábban lezárult: a Premier League mind a húsz klubjának kiválasztott játékosai május végéig kerültek be a végleges listába, a kártyacsomagokat ezután adták nyomdába és csomagolták. Július elejére pedig már csaknem minden készen állt a megjelenésre.

A Topps értesítette a Liverpoolt a kialakult helyzetről, és jelezte, hogy a néhai játékos kártyái is részei lesznek a sorozatnak a történtek ellenére. A The Athletic információi szerint Diogo Jota több kártyát saját kezével szignózott, ezek a különleges kiadások – amelyeken aktív Premier League-játékosok és legendák eredeti aláírásai is szerepelnek – szintén bekerülhetnek a gyűjtők kezébe. Mondani sem kell, később mekkora értékük lehet a piacon…

A tízes csomagokban árusított kártyák épp ma, azaz augusztus 7-én kerülnek piacra az Egyesült Királyságban, a nemzetközi premier augusztus 21-e lesz.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük