A Liverpool.com szerint Szoboszlai és Gravenberch a hátukon cipelik a csapatot, most is kihajtották magukat, osztályzataikkal pedig a mezőny legjobbjai voltak a kapus, Allison mellett.
A thisisanfield.com azt írta, higy ugyan Szoboszlai most nem tudta áttörni a Palace masszív védelmét, adott egy olyan passzt Wirtznek, amit a németnek csak a kapuba kellett volna lőnie, de nem sikerült. Az oldal szerint Szoboszlai volt a legjobbja az amúgy gyengén játszó Liverpoolnak.
A liverpoolecho.co.uk is hetes osztályzatot adott Szoboszlainak, aki szerintük az egyetlen olyan mezőnyjátékos volt a ‘Poolban, akiben valami tüzet és minőséget is lehetett látni. Megjegyezték, hogy Konaténak és Wirtznek is majdnem adott egy gólpasszt, ám kihagyták azokat a ziccereket, míg a szünet után jobbhátvédként is elképesztő teljesítményt nyújtott.




