Lionel Messi magyar válogatott játékos csapattársa lehet téli időszak alatt

Lionel Messi magyar válogatott játékos csapattársa lehet téli időszak alatt

Török forrásokra hivatkozva a Mundo Deportivo is beszámolt a hírről, hogy Lionel Messi a török Galatasarayhoz szerződhet, így az argentin együtt játszhatna Sallai Rolanddal.

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) a végéhez közeledik, az alapszakasznak már vége, jelenleg a rájátszás zajlik. Ebben Lionel Messi csapata, az Inter Miami is versenyben van még, és a ha bejut a döntőbe, akkor december 6-ig érdekelt is marad. Azonban ezután vége a bajnokságnak, a következő idény pedig csak tavasszal kezdődik.

Azért, hogy Lionel Messi formában maradjon az új évad előtt, játéklehetőségre lesz szüksége. Erre gondolva a Galatasaray – a török Fotomac szerint – megkísérelheti megszerezni a nyolcszoros aranylabdás klasszist – számolt be a hírről a Mundo Deportivo is. A kölcsönszerződés az Inter Miami szereplésének függvényében akár négy hónap is lehet. Ha létrejön, akkor Messi és a magyar válogatott Sallai Roland csapattársak lesznek.

A FotoMac, amelynek egymillió követője van, úgy tudja, hogy a Galatasaray vezetői nagyon szorosan követik Messi sorsának alakulását.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük