Lőw Zsolt elmondta Marco Rossiról a véleményét

Marco Rossiban minden képesség megvan ahhoz, hogy a válogatottat újra arra a szintre emelje, ahol már volt.

A szakmai bizottsággal és vele leülünk egy nagyon kellemes szakmai diskurzusra, és megpróbálunk építő jellegű kritikát megfogalmazni, egy beszélgetést létrehozni, amiben azt gondolom, hogy mind ő, mind pedig mi egyszerűen egy sokkal komplexebb képet kaphatunk a jelenlegi helyzetről, és arról, hogy milyen irányban tud elmozdulni a válogatott – Úgyhogy én nagyon-nagyon várom ezt a találkozót, beszélgetést.”

Hozzátette, hogy a megbeszélésen nem reformok vagy személycserék kerülnek terítékre, hanem egy tisztán szakmai alapú diskurzusról lesz itt szó.

„Semmi másról nem fog szólni ez a találkozó, mint szakmai eszmecseréről, véleményt váltunk. Semmi másról nem szól, csak esetleg arról, hogy mi, szakemberek, futballban dolgozók hogy látjuk az elmúlt időszakot, éveket. A válogatott szövetségi kapitánya az, aki mindig minden döntést meghoz, és természetesen ő vállalja értük a felelősséget.”

Ezután Lőw az aktuális selejtezősorozatot is értékelte, amelyben voltak pozitív és negatív elemek egyaránt.

„Nyilvánvalóan hullámzó volt a teljesítményünk. Ha az Írország elleni mérkőzések nem így alakulnak, vagy nem kapunk gólt az utolsó pillanatokban, akkor talán nem is merül fel ez a kérdés sem Marco Rossi személyével, sem pedig a válogatott teljesítményével kapcsolatban, de nyilvánvaló, egy időszak lezárta után egy elemzésnek kell következnie, ezt Marco Rossi megteszi és megtette a saját stábjával.

Abban tudunk neki segíteni, hogy a szakmai bizottságban lévő szakemberekkel talán más megközelítést, perspektívát tudunk bemutatni a véleményünkkel. De még egyszer mondom, nem kérünk tőle semmit, és nem készülünk arra, hogy kioktassuk. Azonos szinten történő szakmai véleménycsere történik majd.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük