Profi szerződést kap a Liverpooltól a 16 éves magyar játékos

Profi szerződést kap a Liverpooltól a 16 éves magyar játékos

Az Index információi szerint a Liverpool FC legmagasabb szintű vezetői jelezték, mindenképpen szeretnék megtartani a Kirkbyben működő akadémia kiemelt tehetségeként számon tartott Farkas Eriket. A 16 esztendős, jelenleg az angol utánpótlás-válogatottakban szereplő tehetség az angol Labdarúgó-szövetség (FA) előírásai szerint decembertől kaphat profi előszerződést, a hírek szerint ennek előkészítése indult meg a Mersey-parti klubnál, amint erre a szabályok lehetőséget adtak a Premier League címvédőjének.

Mint korábban beszámoltunk róla, a pályafutását Szegeden, a SZEOL-ban kezdő labdarúgó 2021-ben, 11 esztendős korában került a Liverpool akadémiájára, miután a család üzleti okokból Nagy-Britanniába költözött, a fiú pedig felkeltette a helyi játékosmegfigyelők figyelmét.

Úgy tudjuk, a 16 éves középpályásban egyértelműen látják a potenciált, hogy néhány szezonon belül akár a felnőttcsapatba is beépíthető legyen. Ez a vörösöknél a rendkívül ritka tehetség szinonimájaként is értelmezhető: az elmúlt tíz évben ugyanis csak két, a saját nevelés definíciójából a legalább három éven át folyamatosan az akadémián szereplő kitételnek is megfelelő futballistájuk tudott gyökeret ereszteni a Premier League-csapatban, Trent Alexander-Arnold és Curtis Jones. Akiknek még sikerült hasonló, mind átigazolási díj és/vagy -kompenzáció ellenében, 16 éves koruk után kerültek a liverpooli akadémiára. A legutóbbi példa utóbbira a jelenlegi idényben már sokszor emlegetett Rio Ngumoha.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük