„A munkánk nemcsak a magasságokról szól, hanem néha a kudarcokról is. Kicsit olyan, mint egy hullámvasút: néha nyersz, néha veszítesz. Ma pedig kapott gól nélkül nyertünk, ez a legfontosabb” – jelentette ki Szoboszlai, akit az interjú egy pontján zavarba hoztak azzal a felvetéssel, hogy kedden ő volt a Liverpool főnöke.
„Hát, ez így elég furán hangzik, mert az edző a főnök – vágta ki magát frappásan. – Én csak próbálom a lehető legjobbamat nyújtani a pályán és azon kívül, hogy minél többet segítsek a csapatnak, az új játékosoknak, vagy akár a régebbieknek. De hát ez a munkánk! Hogy segítsük egymást, hogy napról napra jobbak legyünk csapatként, hogy keményen dolgozzunk. És akkor az eredmény sem marad el, mint ma is láttuk.”




