Arne Slot nem győzte dicsérni Szoboszlait, az Inter elleni megnyert meccs után

 Fizikálisan és futball terén is kivételes. Ma is jól játszott, és volt bátorsága odaállni egy nehéz pillanatban. Nem lehetett könnyű az első Liverpool-os tizenegyesét rúgni a 86. percben, 0–0-nál. De remek lövőtechnikája van, és értékesítette – ahogy a válogatottban és korábbi klubjaiban is sokszor.

Szoboszlai meg is szolgálja idén a dicséreteket az edző és a sajtó részéről egyaránt, hiszen a BL-ben 3 gól mellett már három asszisztot is jegyez, minden sorozatot figyelembe véve pedig már 10 kanadai pontnál jár. Sokoldalú energikus játékára Slot rá is mutatott. – Rengeteg különböző poszton kértem tőle teljesítményt. Mindegy, hol játszik, mindig próbáljuk olyan helyzetekbe juttatni, ahol erős. Különleges, milyen sokat fut. Kevesen játszották le ezt a négy meccset tíz nap alatt, talán még Ibou és Virgil – de a középhátvédek nem futnak annyit, mint a középpályások.

Többször kritika érte, de ma fantasztikusan játszott, Virgil oldalán két kiváló csatár ellen. Nem hibáztak – ahogy mondtam, egy helyzetet engedtünk. Ez nagy dicséret egy ilyen erejű csapat ellen. A legnehezebb neki – és nekem is –, hogy sokszor jól játszott, mégis érintett volt bekapott gólokban. A PSV ellen például kifejezetten jól játszott addig a pontig. Sokszor volt így. Nem meglepetés, hogy ma is jól játszott, de nagyon örülök neki, hogy most végre megőriztük a kapunkat, és semmi negatív nem kapcsolódott hozzá.  Ráadásul nagyon peches volt: ha hibázott, vagy részben hibázott, abból szinte mindig gól lett. Hónapok óta ilyen a helyzet: a bírói döntések mellett minden ellenfél-helyzet gól, minden hibánk gól.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük