A Ferencváros már megtalálta Tóth Alex utódját

Az m4sport.hu információi szerint a címvédő Ferencváros érdeklődik a Fizz Ligában közvetlenül mögötte álló ETO FC magyar válogatott játékosa, Vitális Milán iránt. Jó ideje nem titok, hogy a Ferencváros legnagyobb tehetsége, a kilencszeres válogatott Tóth Alex iránt Európa legjobb bajnokságaiból érdeklődnek (többek között a Dortmundot, a Lipcsét és a Juventust is említették vele kapcsolatban), Papp Bence menedzser korábban elárulta, legkésőbb a jövő nyáron megvalósulhat ügyfele klubváltása. Ezek alapján nem meglepő, hogy a Fradi már most monitorozza lehetőségeit a középpályájára az átigazolási piacon, főleg, hogy az ötmagyaros ajánlás/fiatalpercek miatt kulcsfontosságú, illetve alapból is egyik legfoglalkoztatottabb játékosát veszítheti el előbb-utóbb – Tóth az FTC idénybeli 29 tétmeccséből 22 alkalommal szerephez jutott, a maximális 2610 játékpercből 1533-at töltött pályán.

Hogy az egyik lehetséges kiszemelt nevét említsük is, úgy tudjuk, a szintén középső, valamint védekező középpályásként is bevethető Vitális Milán iránt érdeklődik a Fradi. Tegyük hozzá gyorsan, Tóth Alexet egy az egyben lehetetlennek tűnik pótolni, hiszen a hozzá hasonló, erőteljesen presszingelő, labdával ügyes, nyomástűrő-képességben és helyzetkialakításban is kiemelkedő box-to-box középpályásból még a nemzetközi piacon is nagyon kevés van, pláne ebben a korosztályban, nem aranyáron.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük