Szappanos odaszúrt a játékvezetőknek a magyar kupadöntő után

Mivel nyertünk, így nem mondok semmi olyan dolgot, de megint véleményes gólt kaptunk. Ha véletlenül egyszer befújják nekem a kapustámadást az NB I-ben, pezsgőt fogok bontani. via: Csakfoci.hu

Szerencsére most tudok így is pezsgőt bontani, kiélezett mérkőzést játszottunk. Kevesebb helyzet volt, mint a tavalyi döntőben, vagy mint általában a mérkőzéseinken a Fradi ellen. A tizenegyeseknél már csak lutri volt, melyikünk jön ki győztesen. Kicsit furcsa is volt, Dibusszal barátságot ápolunk, egész vasárnap együtt voltunk, úgy váltunk el, hogy majd szerdán találkozunk, nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között érnek az utolsó pillanatok minket a mérkőzésen. Örülök neki, hogy nyertünk, köszönjük a fantasztikus szurkolótáborunknak, óriási megtiszteltetés, hogy telt ház előtt tudtunk játszani.

Már két nappal ezelőtt megmondtam, hogy Pesic tizenegyesénél biztosan középen fogok maradni, a másiknál pedig így döntöttem.