Nekem mondjuk speciel egyáltalán nem tetszettek a portugálok, elég nagyképűek voltak. Szerintem taktikailag sem voltak úgy felkészülve, bár megcsinálták, amit gondoltak, és amit kellett, de nem voltak igazán jók.
Szoboszlai Dominik nem középhátvéd, tehát semmi keresnivalója nem volt ott, ahol akkor helyezkedett. Ott a két belső védőnek kellett volna lennie, és ahol Kerkez Milos egy rossz átadással elveszítette a labdát, ott lett volna a helye Szoboszlainak, vagy még feljebb. Másrészt az is hiba volt, hogy Kerkez – akinek a bal oldalon van a helye – középen kérte a labdát.
– Bizonyos posztokon kell keveredés, de itt azért nem. Ez egy nagyon durva hiba volt. Át kellett volna rúgni a túloldalra, és ott letámadni őket, aztán lassítani a játékot. Úgy talán megúszhattuk volna az újabb kapott gólt
Óriási szerencsénk volt, hogy Örményország legyőzte az íreket – jegyezte meg.




