Kerkezt ekézi az angol sajtó a Burnley elleni teljesítménye okán

Kerkezt ekézi az angol sajtó a Burnley elleni teljesítménye okán

Rendkívül meggondolatlan produkció volt ez tőle.

Liverpool.com: „Az első félidőben sárgát kapott műesésért – ráadásul kifejezetten gyenge próbálkozással próbálta meg átverni a játékvezetőt –, onnantól pedig pengeélen táncolt. Volt egy remek beadása a tizenhatoson belülre, de ezen kívül keveset mutatott. A pályán hagyni komoly kockázatot jelentett volna, különösen a csúszós talajviszonyok mellett.” (4/10)

LIverpoolWorld: „Sárgát kapott az első félidőben, miután a játékvezető műesésnek minősítette, hogy a földre került. Ezután újabb szabálytalanságot követett el, és mivel gyakorlatilag folyamatosan a kiállítás határán mozgott, Slot a 38. percben lecserélte. Rendkívül meggondolatlan produkció volt ez tőle.”

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük