Marco Rossi kegyvesztett játékos visszatéréséről beszélt, Varga Barnabás pótlásáról is beszélt.

Marco Rossi kegyvesztett játékos visszatéréséről beszélt, Varga Barnabás pótlásáról is beszélt.

Nagy Ádám visszatérhet még a válogatottba?

– Igen, visszatérhet. Nyilván ez az ő formáján múlik elsődlegesen. Amit tőle elvárok jelen pillanatban, az a kondíció, ami nem a legtökéletesebb most, de ezt visszaszerezheti. Nagyon fontos volt a múltban, gyakran kulcsszereplő volt. Talán sokkal inkább, mint ahogyan a szurkolóink nagy része őt megbecsülte, de taktikai szempontból mindig is fontos volt számunkra.

Ki lehet Varga Barnabás helyettese?

– Már vannak alapvető elgondolásaim, várakozásaim, de ezeket még ellenőriznem kell az edzések során. Az biztos, hogy a klasszikus középcsatár jelenleg csak Tóth Barna, más játékosunk nincs, aki ezen a poszton bevethető. Vagyis lennének, csak más-más sajátosságokkal bírnak. Akár hamis kilencesként is kipróbálhatunk egyeseket. Teljesen mindegy, ki játszik csatárként Örményország ellen, azt a meccset mindenképpen meg kell nyernünk, taktikai szempontokat is mérlegelnünk kell. Gondoljatok arra, hogy korábban úgy utaztunk ki Írországba, hogy arra gondoltunk, Tóth Barna az utolsó 10 percben meghatározható lehet, a védelemben is használhatjuk, de az történt, amire számítottunk, hogy megtörténhet: Barnát abban a taktikai helyzetben alkalmaztuk, de nem működött, mert nem tudta megtartani a labdát és felépíteni a csapatot, illetve a védekezés fázisában sem tudta felvenni a versenyt az ellenfeleivel. Meg kell lennie a taktikai megfontolásoknak, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a srácok egyedi teljesítménye is topon legyen.

  • Related Posts

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást

    Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.

    Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük