A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást
A Ferencváros vele fogja pótolni Varga Barnabást
Jóval több pénzt kap a Ferencváros Varga Barnabásért, mint amit a sajtó közölt.
Varga Barnabás hétfőn átesik az ilyenkor szokásos ergometriai és egyéb orvosi vizsgálatokon, majd új csapata stadionjában hivatalosan is bemutatják a szurkolóknak és a média képviselőinek. A görög sportsajtó szerint az élvonalban…
Varga Barnabást sztárként fogadták Athénban! – VIDEÓ
Mint ismert, a Ferencváros 4,5 millió euróért eladta gólkirályát, Varga Barnabást a görög bajnokságban szereplő AEK Athénnak. A magyar játékos vasárnap délután el is indult volna Athénba, azonban a repülőgépe a görög…
Megsérült a Liverpool alapembere nem játszhat hónapokig!
Megsérült a Liverpool alapembere nem játszhat hónapokig! Hónapokig nem játszhat Alexander Isak, a Liverpool nyáron igazolt csatára. A svéd támadó sérüléssel küzdött már érkezésekor is, a felkészülési időszakban pedig a Newcastle-ben…
DVSC egykori szekusa, megüzente Messinek hogy Dzsudzsák jobb nála – VIDEÓ
Mindez azonban mit sem számított a DVSC egykori biztonsági őrének, aki a finálé közben igyekezett a nagyvilág és Lionel Messi tudtára adni, hogy a magyar válogatottsági rekorder, a háromszoros magyar…
A Leverkusen sportigazgatója beszólt Florentino Péreznek Xabi Alonso miatt
Carro különösen élesen bírálta a Real elnökének hozzáállását: „Ha az elnök szerint az edző csak egy szükséges rossz, ha az edzőt magára hagyják, és mindig ő kapja a kritikát, akkor…
Brutális pénzt keresett eddig a Ferencváros az Európa Ligában
Brutális pénzt keresett eddig a Ferencváros az Európa Ligában Hat forduló után már több mint 15 millió euró garantált bevételnél tart a Ferencváros az Európa Ligában – derül ki a…
A Real Madrid megtalálta Xabi Alonso ideiglenes utódját ha menesztenék.
A Real Madrid megtalálta Xabi Alonso ideiglenes utódját ha menesztenék. FRISS: A Real Madrid fontolgatja, hogy SANTIAGO SOLARI lesz az új edző, ha Xabi Alonsót kirúgják.
Az angol sajtó tanácsot adott a Arne Slotnak Szoboszlaival kapcsolatban
Az angol sajtó tanácsot adott a Arne Slotnak Szoboszlaival kapcsolatban Szoboszlai a csapat motorja! de neki is kell a pihenés! nem tűnik súlyosnak a sérülése, de Arne Slotnak pihentetnie kellene,…
A Ferencváros akár a selejtező nélkül ott lehet a Bajnokok Ligája főtáblán, ez kell hozzá
Soha nem volt olyan nagy esélye annak, hogy a Ferencváros selejtező nélkül jusson a Bajnokok Ligája főtáblájára, mint most. Ehhez azonban néhány feltételnek teljesülnie kell. A zöld-fehérek az utolsó két…






